Hogy azt az édes, jó...

  • Kálmán C. György
  • 2012. március 8.

Első változat

„A kormány és így a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata és célja a Jó Állam megteremtése. Egy jó állam a jogszerűen eljáró polgároknak nem akadályt vagy ellenfelet, hanem támaszt és segítőt jelenthet.”

Örömteli, hálás szívvel tudatom mindenkivel, akit illet, hogy elindult a Jó Állam Fórum elnevezésű honlap. Mint a nyitólapról megtudható, „A kormány és így a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata és célja a Jó Állam megteremtése. Egy jó állam a jogszerűen eljáró polgároknak nem akadályt vagy ellenfelet, hanem támaszt és segítőt jelenthet, amihez érdemes nyitottan hozzáállni, annak működését érdeklődve figyelni. A jó állam szerethető, és kész arra, hogy tanácsért polgáraihoz forduljon.” Ezért a magas minisztérium vállalja „az állampolgárokkal való kezdeményező kommunikáció megteremtését”. Rögtön szembenéz a nehézségekkel is, nem tagadja el a nehéz, felelősségteljes munkát esetleg hátráltató tényezőket: „Minden ilyen és ehhez hasonló fórum, illetve konzultáció folyamán felvetődhet a kérdés az állampolgárokban, hogy érdemes-e a fáradságot venniük ahhoz, hogy kérdéseket és javaslatokat vessenek fel.” De félre kétségek! A felvetésekkel kapcsolatos felvetések nem vannak megalapozva, hiszen „a Magyary Program 2012-es kiadásában figyelembe vesszük a javaslatokat és véleményeket, továbbá az e-mail címüket megadó fórumozóknak az adott témakörre vonatkozó, értékelő összeállítást küldünk 2012. június közepéig”. Hát nem megéri? A honlap valamennyi olvasójának érdemes tehát megfontolnia az udvarias felkérést: „Kérjük, hogy a Jó Állam megteremtése érdekében ossza meg velünk felvetéseit és javaslatait!”

Itt most akkor abba is hagyhatnám, hiszen célom a Jó Állam és mindenféle szerve népszerűsítése, honfitársaim mozgósítása a Jó Állam kialakításának (és/vagy továbbfejlesztésének) érdekében. De hadd ejtsek néhány szót arról, hogy a Jó Állam két arca Navracsics miniszter és Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos. Ismerjük őket: a rövid emlékezetű közvélemény a minisztert közigazgatási és igazságügyi szakemberként tartja számon, és gyorsan a feledés homályába száműzi nem annyira szívderítő tetteinek emlékét; ahogyan arra is kevesen emlékeznek már, hogy a háromnevű biztos – egyetemes és magyar történelmi felkészültségének vértezetében – átalakíttatta a holokausztmúzeum kiállítását, felsőoktatás- és filmügyekben ugyanolyan verzátusan nyilatkozott, mint szinte bármilyen szakterület kérdéseiben, ami csak hozzá tartozott (és másmilyen terület aligha létezik e hazában). Ők a Legfőbb Jó felkent képviselői és odaadó szolgái – ők a Gut bácsi, ahogyan anyukám mondta volt régen az önzetlenség és jobbító szándék szobrairól.

És milyen felvetésekkel élhetnénk, ha már, a Jó Állam e fóruma felé? Morfondírozzon ezen, kedves olvasó. Hogy például: tessenek minket békén hagyni? Ne tessenek már mindenbe belepofázni? Hogy elég az átalakításból, legyen csend és állandóság? Vagy hogy ne kérdezzenek mindenfélét, nem adok tanácsot, vállalják maguk a felelősséget? De főleg: ne legyen nekem az állam jó, rossz se legyen – működjön, törvényesen, olajozottan, kiszámíthatóan, szabályosan?

 

De mi a jóság? Megöltem a jóságot,

de mi az?

Jó vagy, mert jó életet élsz.

Szent Ferenc jó volt.

A háziúr jó.

A nádpálca jó.

S ha én azt mondom, hogy a parkban ücsörgő emberek jobbak?

Gregory Corso (Eörsi István fordítása)

Figyelmébe ajánljuk